Nyílt forrású információk az interneten

A tegnapi napon rendkívül súlyos terrortámadás érte Izraelt, ennek kapcsán gondoltam, hogy írok pár szót az interneten szabadon elérhető, objektív információkról. A különböző hírforrások, a véleményem szerint, valamiért nagyon szűk körben hagyatkoznak ilyen információkra, pedig sokkal pontosabb és megfelelő elemzői értékelést követően egyedibb-eredetibb, más hírforrástól megkülönböztethető cikkek születhetnének.

Ez különösen igaz a más, külföldi hírforrásokra gyakran hivatkozó magyar médiára, de valójában a médiára, általánosságban is. Az izraeli események kapcsán például magyar idő szerint 9:00 körül jelentek meg az első hírek, amik leginkább a Hamász által ezerszámra indított rakétákkal és Tel-Aviv érintettségével foglalkoztak. Csak órákkal később jelentek meg olyan beszámolók, amik jelezték, hogy valójában délen, a beszivárgó terroristák miatt drámai a helyzet.

Pedig a terület felett a megszokott ütemben haladt el az ESA Sentinel-2 műholdja (publikus műhold, melynek hamisszínes felvétele erdőtüzek detektálására alkalmas), amelynek UTC 8:31-kor készült felvételén jól látható, hogy a Gázai övezet melletti izraeli települések mindegyike lángokban áll, és bár vannak elszórtan szántótüzek, amik talán a lezuhant rakéták számlájára írhatók, de a települések is lángokban álltak, például Nir Oz, Nahal Oz, Beeri épületei. Az is jól megfigyelhető, hogy a tüzek több területen is lényegében követik az útvonalhálózatot, vagyis kiégett járműveket jelenthetnek, amik aligha pontatlan rakétacsapások következményei.

A sárga foltok tüzet, a fekete árnyak füstoszlopot jelentenek
Forrás: ESA / Sentinel-2

A nyílt forrású információk másik véglete az, aminek talán nem kellene elérhetőnek lennie. Az internet egyik, vélhetően nem sokak által ismert bugyrában például ott lapul a Budapest Közút Zrt. által üzemeltetett Közút Figyelő szolgáltatás. A társaság „a Budapest Főváros Önkormányzatának kezelésében lévő főútvonalak, közutak és közterületek kijelöléséről szóló 432/2012 (XII.29.) Kormányrendeletben szereplő, valamint a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő, a rendeletben nem szereplő utak operatív kezelői, üzemeltetési és fenntartási feladatait látja el.”

Ennek keretei között pedig hozzáférést enged a csomópontokat megfigyelő kamerarendszerekhez, vagy legalábbis: azok egy részéhez. Ez nyilván egy rendkívül fontos rendszer a közútkezelő számára, azonban a létjogosultsága „a nagyközönség számára” meglehetősen megkérdőjelezhető, hiszen a csomópontok többségéről nincs kamerafelvétel, ha pedig van, az sem jelent semmi különöset, bármelyik útvonaltervező alkalmazás pontosabb és relevánsabb információt hordoz az utazás szervezése szempontjából, mint egyetlen kép, az aktuális helyzetről.

Saját szerkesztés Forrás: Budapest Közút Zrt.

A probléma, hogy bizonyos csomópontokon olyan felbontású kamerafelvételeket tesz közzé, melyeken, napszaktól függően, nemhogy a rendszámok, hanem még az autóban utazó személyek is felismerhetők. Ezeknek az információknak, mint személyes adatoknak a közzététele a véleményem szerint nem indokolt, ráadásul alkalmas arra, hogy a képeket folyamatosan lementve egy rendszámfelismerő algoritmussal harmadik fél feldolgozza, az adatokat tárolja. Megoldást jelenthetne, ha a rendszer értelmét esetleg átgondolnák, technikailag csökkentenék a streamelt kameraképek felbontását, vagy egy automatizmussal kitakarnák a rendszámokat.

 

Érdekes lehet még